Gyors akkukereső
Gyors akkukereső

Akkumulátor kereső

Termékajánló
Blog
2016.09.20 10:49

Önkisülés-Élettartam

Önkisülés – Élettartam

 

Az akkumulátor önkisülése

Az önkisülés a terheletlen akkumulátorokban kialakuló villamos töltésmennyiség csökkenéseként határozhatjuk meg. Itt kifejezetten a kiszerelt akkumulátorokról beszélünk, ahol nincsen szó egy esetleges fantomfogyasztásról, mint pl. egy autó belső órájáról, vagy éppen a riasztórendszerek fogyasztásáról.

A lemezeken a kisütésnél megismert kémiai folyamat a terhelés megszűnésekor csupán csak lelassul, lassan de folytatódik tovább. Ezért a folyamatért több felelős jelenségről illetve alkotórészről tehetünk említést.

Egyrészt az ólomlemezek ötvöző anyagai pl. antimon az elektrolittal érintkezve a lemezeken kicsiny rövidre zárt galvánelemeket képeznek.

Vegyük figyelembe, hogy a negatív lemezhez eljutó oxigén korrodálja a felületet,  ez az oxid réteg rövidre zárt galvánelemként működik.

Számolnunk kell továbbá azzal, hogy a töltés során felszabaduló savgőz áramvezető filmet képezhet, az akkumulátor külső felületén, mely következtében kúszóáram alakulhat ki (rövidzár a póluskivezetések közt). Ezt a jelenséget valószínűleg sok felhasználó tapasztalta már ezért különösképpen figyelnünk kell az akkumulátor tisztaságára.

Bizonyos körülmények között az akkumulátor belsejében is létrejöhet kúszóáram kihullott aktív anyagon, az úgynevezett ólom iszapon át. Napjainkban több olyan fejlesztés is napvilágot látott mely ezt a jelenséget akadályozza meg, ilyen pl. az AGM technológia ahol a negatív illetve a pozitív lemezek között egy üvegszövet szeparátor van, és magas felületi nyomással van össze építve a lemezpáros, ezzel megakadályozva az aktív anyag kihullását, az ólom rács felületéről. AGM technológiát egyre szélesebb körben alkalmazzák az autó gyártás folyamán, pl. motor akkumulátor, spirálcellás akkumulátor, és jövőbe mutató Start- Stop akkumulátor estén is.

Egy átlagos akkumulátor esetén 0,1%-1% között veszít a töltésmennyiségéből, melyre a hőmérséklet növekedése kedvezőtlenül hat, mivel a hőmérsékletnövekedés a kémiai folyamatra katalizátorként hat. Ezért nem ajánlatos a kiszerelt akkumulátorunkat „a meleg lakásban” tárolni, lehetőség szerint a tárolás 00C- és 10 0C fok legyen.

A tárolásra vonatkozó irányelveket is szabvány rögzíti, melyről érdemben nem foglalkozunk, mivel napjainkban gyártott forgalmazott akkumulátorok maradéktalanul teljesítik.

 

Élettartam

Az indítóakkumulátorok tényleges élettartamát a gyártmány minőségén, technológiáján kívül az üzemi körülmények és a karbantartottság határozza meg. Az üzemi feltételek közül az élettartamot jelentősen csökkentik a gyakori mély kisütések (10,5V alá csökken a kapocs feszültség), a túltöltés és a túlzott hőmérséklet (500C magasabb hőmérséklet), a fokozott rázó igénybevétel, pl. a rögzítetlen akkumulátor a gépkocsiban, és a szulfátosodást létrehozó hatások.  

Végezetül néhány gondolat hogy mi az, amivel meg tudjuk növelni az akkumulátorunk élettartamát:

  • Tartsuk tisztán a felületét, csatlakozási pontokat, pólusokat
  • Kerüljük a rövid szakaszonkénti indításokat
  • Fél-évente, ha van rá mód egy teljes töltés, attól függetlenül, hogy bármi jele lenne annak, hogy a teljesítménye gyengülne
  • Ha nyitott rendszerű, az elektrolit szint ellenőrzése, kifejezetten a nyári időszakban
  • Lehetőség szerint ne essen az akkumulátor nyugalmi feszültsége 12,4V alá (ez esetben azonnali töltés-szulfátosodás határérték)
  • Töltöttség ellenőrzése multiméterrel illetve egyéb más eszközökkel (pl.: CTEK akku őr-Led csatlakozó)
  • ellenőrizzük a töltőberendezésünket (alacsony illetve magas feszültség)
  • Az autónkban mindig a megfelelő méretű, minőségű akkumulátort használjunk

Kifogástalan segítőkészek minden tanácsot használati módot elmondanak. Értik a dolgukat.

Wolf

 

Nem adódott semmi problémám. Gyorsan megkaptam a visszaigazolást és az ebben foglaltaknak megfelelően másnap délelőtt a terméket. Azóta is használom minden gond nélkül.

Dunabarát

Nagyon segítőkészek voltak. Alapból csak 4-5 munkanapon belül tudták volna szállítani, de jeleztem,sürgősen kellene és elintézték, megkapjam hamarabb.

Köszönöm.

Minőséget forgalmaznak, széles a választék és kedvezőek az árak.

 

Rugalmasak voltak a boltban, egyből visszahivtak egyeztetni

 

Egyszerű ügyintézés, 24 órán belüli megkaptam, minőségi árú korrekt árban.

Isaac

Ennyire segítőkész, szakszerű és vásárló centrikus hozzáállást korábban még nem tapasztaltam. Ezúton is köszönöm.

István Szabó

Gördülékeny és eddig mindig volt minden készleten

Akksit tőlük veszek már évek óta

 

OS Tuning Kft

Megbizható, a legjobb árban kaptam meg az aksit

István

Teljesen véletlenül kerültem a webáruház oldalára. Első jó pont a kedvező ár, miután telefonon is érdeklődtem (korrekt tájékoztatás, jó hangulatú beszélgetés) egyértelmű volt, a vásárlásom.

Valóban "Fer-Sales". Csak így tovább! 

 

"Gördülékeny ügyintézés,  tökéletes ."

Az általam keresett akkumulátortöltőhöz több kiegészítő is. Rendben volt.

 

Ma reggel megrendeltem a terméket, délben átvettem a futártól. Korrekt áruház, ajánlanom mindenkinek

Gabesz

Telefonon keresztül is segítőkészek voltak, delutan rendeltem, a következő 24 belül már meg is kaptam.

Gábor

Érdemes rendelni, úgy van ahogy leírták!

 

Precíz  kiszolgálás, péntek délutáni leadva, kedd délben érkezett, friss 1 hónapos akksi, rendesen feltöltve

Imre

Az akksit amit rendeltem tökéletes kondícióban volt!

András

A korábbi pozitív tapasztalataim alapján vásárolok nagy bizalommal.

Probléma mentes volt a vásárlás. Köszönet érte sokadszor.

Így további javaslattal nem élnék.

Teljesen meg vagyok elégedve.

Maximális segítőkészség, gyors szállítás, az akku tökéletes.

Ha a jövőben akkumulátort vagy akkutöltőt kell vásárolnom, biztos, hogy újra tőlük fogom venni!

 

Nagyon segítőkészek! !! Érdemes tanácsot kérni a vásárláshoz.

Szívesen segítenek ha tanácsra van szükség!

Női vásárló

Nagyon jó árban találtam meg a kiválasztott akkumulátort, a visszaigazolások a megrendelesemről rendben megérkeztek.

András

Teljesen meg vagyok elegedve, leadás utan par perccel mar kapcsolatba is lepetek velem (telefonon is hivtak a szokasos email uzeneten kivul).

paragazo

"Korrektek és gyorsak voltak. Az akksi és a saru kifogástalan állapotban megérkezett."

Zsombor

"A futár elcserélte a cuccomat mással, azonnal lekommunikálták, és másnapra itt volt a jó árú. Ötös! : )"

 

Ufo

A rendelt akkumulátor gyorsan megérkezett annak ellenére is, hogy az ünnepek előtti csúcsforgalom volt a futárszolgálatoknál. Érkezéskor rámértem a feszültségére: 12, 6 V - ahogy kell, szépen indul vele az autó.

Zoli

"Meglepően gyors volt a kiszállítás. (rendelèst követő napon)"

Jenő

 

"Nagyon korektek voltak, azonnal elismerték a téves küldést és másnap megkaptam a jót."

Nagyon jó kommunikáció, kitöltött garancialevél.

Verkäufer sprechen Deutsch + Englisch = Az eladók németül és angolul beszélnek.

Chris